Első kupak - Ünnepi bomba

Halihó, iszogatók! :) Szóval mint az információknál olvashatjátok, friss két hetente szerdán volna, és úgy döntöttem ezen a héten kezdem, de sikerült egy késéssel indítanom. Juhé... Bocsika, csak még bele kell rázódnom a gimibe, most lettem kilencedikes. Szurkoljatok, hogy a küzdősport, írás és a tanulás menjen egyszerre. :) Ezt a fejezetet, mint láthatjátok E/3-ban írtam. Miért? Mivel, amikor megírtam E/1-ben, nem tetszett. Átfogalmaztam, úgysem. Ezért ennél maradtam. Esetleg megtudnátok mondani, hogy folytassam így E/3-ban, vagy írjam át E/1-be, és akkor folytatódna a történet is abban a szemszögben. Előre is köszönöm, ha valaki segít eldönteni. :) Jó olvasást! 

Aoi

Első kupak - Ünnepi bomba 

Caleb kómásan kelt fel másnap reggel. Igaz, még mindig nem fogadta el, hogy el kell hagyniuk egy új nemzedék miatt Angliát, de attól még annyira hajlandó volt, hogy lemenjen a konyhába, annak reményében, hogy nincs ott senki. Azonban ez nem jött össze neki, kedveltebb bátyja, Agustin a konyhapultnál ülve itta a kedvenc italát, az epres tejet. Világos barna haját sikeresen összekócolta alvás közben, szürke, kék csíkozású pizsamáját, mintha kissé már kinőtte volna, zöld íriszeiben pedig ott pompázott még a reggeli tudatlanság. Ám, mikor meglátta kisöccsét egyből egy lágy mosoly terült el az arcán. Tudta, hogy testvére mennyire forrófejű, de bízott abban, hogy a karácsonyi, szent hangulat az ő szívét is meglágyítja. Persze, ez hiú remény volt, hiszen a tizenöt éves fiút semmi nem vidította fel, vagy hozta jó kedvre. El kell hagynia a helyet, ahol felnevelkedett, és még egy kedves barátja is haragszik rá, Avary. Csak nem hiszik, hogy megnyugszik?!

- Nos, pici szíved megbékélt Dublinnal? – törte meg az idősebbik a köztük lévő hatalmas csendet. Ikertestvére és szülei még az igazak álmát aludták, csak ők ketten voltak ébren, ezért is volt ez a megfelelő pillanat, hogy megbeszélje vele a helyzetet. Őt különösebben nem zavarta, hogy Írországban kell tovább élnie. Szüleik ott dolgoztak, amikor az ikrek születtek, majd másfél éves korukig el sem költöztek. Csupán a cég, ahol édesapjuk, Wyne dolgozott áthelyezte a férfit a szülővárosukba, Londonba. Caleb továbbra sem szólalt meg, játszotta a némát, a nehezen kaphatót, de ez tőle megszokott volt. Igaz, ő bizton állította, hogy a családja kiszorítja őt a közösségből, ez nem így volt. Mindent megkapott egy szavára, anyjuk miatt. Dana félig magyar volt, félig pedig angol, de sajna a szülei elváltak. A nő apjánál maradt a szigetországban, míg édesanyja visszatért Magyarországra. Ezért is volt az, hogy a család minden nyarat ott töltött. Ott viszonylag tényleg nyár volt, jó meleg és a magyar tenger is felbecsülhetetlen. De Dublin maga volt a Mennyország! Kedves emberek, hatalmas, szép tájak meg a többi. A házaspárnak igencsak tetszett az Ír város. – Nem vagy hajlandó beszélni velem, ugye? – sóhajtott fel szomorúan Agustin. Ekkor lépett be a helyiségbe ikertestvére, ő már rendbe szedte magát – makulátlan, selymes haját oldalra fésülte, fehér ingje –, amit könyökéig tűrt fel – smaragd lélektükrei alatt fekete karikák jelentek meg, azt jelezvén, hogy viselőjük nem aludt eleget, avagy semennyit. A hűtőhöz sétált, ott kicsit megigazította halálfejes övét, hogy fekete, csőszárú nadrágja ne csússzon le karcsú derekáról.

- Jó reggelt! – vett elő egy félliteres szénsavmentes ásványvizet, majd helyet foglalt idősebbik mása mellett.

- Jó reggelt – mondta mosolyogva, de öccsük meg se szólalt. Herold értetlenül pislogott először, teljesen kiment a fejéből a tegnap esti incidens, de ebből a némaságból minden beugrott. Csak megforgatta a szemét, valami beszóláson agyalt, azonban a csengő hangja megzavarta. Caleb kicsit összerezzent rá, hiszen olyan hirtelen, olyannyira hangosan zendült fel a nagy, kínos csöndben -, mely neki már kezdett kellemessé válni -, hogy egy pillanatra azt hitte, bomba, esetleg gránát robbant a közelben. Agustin egy kortyban lehúzta a maradék epres tejét, majd rögtön szaladt ajtót nyitni. Egy lány várt ott, sötétszőke, hullámos hajjal, hatalmas, csillogó, kék szemekkel, egy divatos, térdéig érő fehér kabátban és szoknyában, hozzáillő lapos talpú, piros csizmában. Kedvesét kereste, pontosabban azt, aki ajtót nyitott neki, aztán egy csókkal üdvözölte. Nem érezte kínosan magát a fiú, hogy nem divatos ruhákban áll szerelme előtt, és ez Alice-t sem zavarta. Herold is utánuk ment, érdekelte, kivel van el olyan jól bátyja annyira. Sajnos csalódott, nem értette a jelenetet. Az ő ikrének barátnője volna? Az ő csajozó társának? Na, azt nem hiszi el! Bizonyára egy osztálytársa, vagy egyéb, de barátnője semmiképp nem lehet. Az teljeséggel lehetetlen, szinte biztos volt abban, az a tény még a fizika, sőt minden tudomány törvényeit meghazudtolná. Oda kint az ég borús volt, szokásos londoni időjárás uralkodott a városon. Míg tegnap gyönyörű fehérbe költözött az ország, addig aznap valamilyen szörnyű vihar közeledett, minden szépet elmosva. Talán ezt a vihart Herold Kinney-nek hívták.

- Ki ez?! – trappolt Agustin mellé. Az először nem is tudta, mit mondhatna, igazából azt sem értette, hogy kisebbik mása miféle válaszra vár. Gondolkozóba esett; öccse kicsit túl forrófejű volt, talán nem lett volna szerencsés elmondani neki az igazat. Ám, mielőtt válaszolhatott volna, Alice megtette.

- A barátnője – mondta ki büszkén. Ekkor már Caleb is odament, érdekelte, mi ez a hatalmas ünnepi susmorgás a bejáratnál. Gonosz mosoly kúszott az arcára a szó hallatán; tudta, robban a bomba. Jól sejtette, fiatalabbik bátyjának több sem kellett, kibukott.

- A barátnőd vagy csupán csak dugni akarod? – kérdezte gúnyos, lenéző vigyorral az arcán. Azonban belülről ette a sárga irigység, még pedig azért, mert így a lány többet van Agusttal, mint ő. Ezt természetesen nem hagyhatja!

Hármuk közül legidősebb arcán erős pír jelent meg, ráadásul a szégyentől, hogy ilyen testvérei vannak. Nem hiszi el, ő nem lehet szerelmes?! Na,csak figyeljenek! Őt nem nevetik ki, ő igenis szerelmes a lányba, ha akarják, ha nem.

- Nem, mintha rád tartozna a hálószobai dolgaim, de egyébként nem, még meg sem fektettem – emelte ki az utolsó szót, majd folytatta: -, és amíg nem ismerjük meg egymást eléggé, nem is fogom! – jelentette ki határozottan, mire Alice arca olyan lett, akár egy paradicsom.  Furcsa érzéseket táplált Agustin iránt, amit maga sem értett. De kellemes volt, élvezte, szóval úgy gondolta, járni kezd a fiúval. Hiszen mindketten próbaként mentek bele a kapcsolatba, de… Talán, ez már kicsit többé vált.

- Chh, nem is érdekel – fordította el a fejét dacosan ikre. Bántotta példaképe beszédstílusa, hiszen eddig vele mindig olyan kedves volt… Ez a lány! Ő tehet mindenről! De majd meglássák, ő bosszút fog állni.

- Hali! – jelent meg Alice mögött egy kisebb, fiatalabb lány. Arcát kicsípte a hideg, fehér sapkája alól kilógott pár hullámos, fekete hajtincs, kissé húsosabb testét egy lila, téli kabáttal takarta, vaskosabb, mégis formás lábait a mai divat szerinti farmerbe bujtatta, hozzávaló bakanccsal. Caleb, amint meghallotta az ismerős hangot, nagyon meglepődött. Mit kereshetett itt Avary, amikor jelenleg ki nem állhatja a fiút? Talán eljött, hogy szemtől-szembe megmondja a magáét? – Látom, zavarok – mérte végig az előtte álló nőcskét, majd vállat vonva, kicsit arrébb lökte. – Bejövök.

- Mi?! – sápadt le még jobban Herold. – Te ki vagy?! – köpte a számára idegen lánynak. Öccse gondterhelten megmasszírozta orrnyergét, nyugtatóan bátyja vállára helyezte a kezét, és úgy nézett fel rá. Nem tudja, mi lelte Heroldot, de ma igencsak ingerültnek tűnt számára. Lehetséges, hogy…

- Nyugi, haver! Ő csak Avary – mutatta be osztálytársát.

- Király… Akkor itt mindenkinek van csaja, rajtam kívül – vázlatolta fel a mostani helyezet az idei csajozó mester. – Akkor tűnés! – lökte ki egytől-egyig mindegyiket az ajtón, majd azt be is zárta. Egyáltalán nem foglalkoztatta, hogy fivérei még pizsamában voltak, sőt, ez a tény zavarta a legkevésbé. Inkább csak magában fortyogott, visszament a nappaliba, ahol helyet foglalt a kanapén, és nézte a tévét. Ők négyen, akiket kiszorítottak tehetetlenül pislogottak először az ajtóra, aztán egymásra.

- Hát, mi elmentünk meginni egy kávét – szólalt fel Agustin. Testvére furcsán méregetni kezdte, de végül bólintott.  Ha ő ilyen öltözékben akar emberek közé menni, hát akkor tegye, ő aztán nem tartja vissza. A két fiatal szerelmes összekulcsolta az ujjaikat, majd távoztak is, nem törődve az őket vizslató értetlen tekintetekkel. Már csak Avary és Caleb maradt a ház előtt. A fiú nem mert osztálytársára nézni; félt, sőt szégyellte is magát, amiért így megfeledkezett róla. Azonban a lány már nem haragudott rá. Amikor írt neki valamilyen megfogalmazhatatlan érzés kerítette magába, mely nem hagyta nyugodni, és írt barátjának. Persze ő most nem volt zavarban, még csak nem is érezte magát kellemetlenül, csupán nézte a nagy, kék szemével Caleböt, és várt. Várta, hogy végre megszólaljon, hogy felé forduljon, de ez nem történt meg. A fiú összekulcsolta a karját, továbbá megdörzsölte felkarját, mivel fázott. Egy szál pizsamában volt a mínuszokban, még jó, hogy nem volt melege! Felettük a felhők pedig egyre gyűltek és gyűltek, valamilyen ronda időjárást képezve ezzel, mivel percek sem teltek el, az ég leszakadt. Hatalmas, hideg cseppek érkezetek a vékony ruhadarabra, nem sokkal később pedig már át is áztatták azt. Avary-n vastag, jó anyagú kabát volt, ő nem érezte az eső fagyos hidegét, talán észre sem vette volna, hogy esik, ha Caleb felsőteste pillanatok alatt elő nem tűnik számára. Erre csak kicsit elpirult, hiszen lányból volt, persze, hogy zavarba hozta. Barátjának nem volt az az igen izmos teste, mégsem volt az a csont vékony. Pont jó! És az a mellizom! – gondolta magában Avary. Nem bírt magával, sosem volt tűrő képessége. Végig nézett Calebön; barna tincsei zöld íriszeit takarták, mivel a földre meredt, alvós ruhájából szinte patakszerűen folyt a víz, és a hidegtől már rendesen remegett. Teljesen szerencsétlen képét mutatta, ezért mosolyodott el a lány, majd ölelte meg szorosan a nem rég megismert srácot.

- Mit csinálsz? – Caleb hangja halk volt, meg lehet az is, hogy suttogott. Maga sem értette, miért, de jól esett számára ez a gesztus. Barátos nője puha volt, jó illatú, na meg aranyos.

- Megölellek, te nyomi – válaszolta rendes hangnemben Avary. Erre Caleb felnevetett; teljesen megnyugodott, hogy kettejük között szent a béke, nincs harag, és végre újra lett egy barátja. Kicsit sok volt egyszerre az összeveszés vele és a családjával. De, hogy az egyikkel rendeződtek a dolgok, kissé ellazította, felvidította.

- Boldog Karácsonyt! – ölelte jobban magához Avary-t, aztán felkapta, és úgy pörgette. Osztálytársa csak nevetett, kilógó tincseiből repkedtek ki a vízcseppek, el is szédült, de nem zavarta, jól érezte magát. Ezután Caleb anyukája beengedte őket, a fiú gyorsan megszárította magát, és vett fel egy normális melegítő szettet, hogy melegítse magát. Avary-nek is adott egy törülközőt, ittak forró teát, beszélgettek a szobájában, jól érezték magukat, míg nem… Kiderült a feszült hangulat háttere.

- Elköltözünk Dublinba – közölte az ide nem illő tényt Caleb. Épp egy most kiadott könyvről beszélgettek, hiszen az orosz tanárjuk írta, rengeteg orosz poénnal, amit senki más nem értett magán kívül. A lány belekortyolt az italába; Topjoy-t ivott. Barátja, amikor járt Magyarországon beleszeretett a gyümölcslé eme fajtájába, ezért nagyanyjuk mindig küld nekik. A lánynak nem ízlett annyira, ő kóla párti volt, de nem zavarta, hogy most ezt tömte belé. Gondolkozott, mit is kéne erre reagáljon, mit is kéne éreznie. De nem tudta megfejteni, ürességet érzett, kicsi szomorúságot, de ezt persze nem mondhatta el. Caleb feszülten várta a választ, vagy azt, hogy a fejéhez vágjon csúnya dolgokat, és itt hagyja örökké. De nem ez történt, nevetés zengett fel, jóízű nevetés.

- Megnéznélek manó ruhában. Tudod, olyan lóherés kalapban – nevetett Avary. Caleb azonban nem, ez számára nem volt vicces, ez igen is komoly tény volt. Bántotta, hogy nem értette meg, mit akar ezzel mondani; nem itt fognak élni, nem látják egymást többé! Ez olyan felfoghatatlan?!

- Kistesóm lesz – sorolta tovább, hátha úgy leesik a húsz fillér osztálytársának. Ő értette, hogy Caleböt lehet, hogy most látja utoljára, de nem akarta magát szomorúnak mutatni, nem akarta, hogy Caleb is olyan punnyadt legyen majd egész végig. Nem!

- Figyelj – sóhajtott fel -, tudom, jó legkisebbnek lenni, de ne bánkódj. Én akkor is a haverod leszek, ha Alaszkába költöztök – mosolygott rá nyugtatóan. Azonban a fiú nem nyugodott meg, haragudott, amiért Avary nem tombolt, nem próbálta marasztalni, vagy hasonlók. Ezt várta, de mégsem tudta, mit reagált volna rá. Most csak bólintott, többet nem tehetett. Legfeljebb, amikor Avary bejelentette, hogy mennie kell, elkísérte, aztán újból hazament, elővett egy Topjoy-t, beleivott, miközben leolvasta a magyar szöveggel írt üzenetet. Vagyis azt várta, hogy magyar lesz, hiszen onnan származik a termék, de… A szöveg feketén-fehéren, angolul azt írta; Néha jobb, ha nem mondod el a titkaidat. Lehet, feszült leszel, de jobb. Ezen kicsit meglepődött, de nem foglalkoztatta különösebben, zsebre dugta a kupakot, az üveget a kezébe fogva felment a szobájába. Ám ő azt nem tudta, amint a nadrágzsebe esett a tárgy, a szöveg megváltozott: Ne engedd el olyan könnyen. Többet érez, mint te azt hiszed.